Budapest – Velencei tó – Dunakanyar kapuja sétarepülés útvonal – 50 perc

43 900 Ft59 900 Ft

Budapest – Velencei-tó – Dunakanyar kapuja sétarepülés útvonal – 50 perc

Budapest – Váli völgy – Velencei-tó sétarepülés útvonal kezdetén láthatjuk Budapestet, országunk fővárosát, majd utunk hazánk harmadik legnagyobb tavához vezet.

A fiatal Velencei-tó, csupán 12-15 ezer éves, mely a folyamatos természeti hatások nyomán nyerte jelenlegi formáját. A terület harmada nádasokkal borított.

A Velencei-tó egyik legismertebb madármegfigyelő helye a Madárvárta, mely a Dinnyési kikötőtől nem messze van. A Dinnyési-fertő nem is olyan régen még a Velencei-tó szerves része volt. Védett, biztonságos vizein, nádasaiban számtalan madár talál fészkelő helyet. Repülésünk első szakaszát a hatalmas tó csillogása zárja.

Tovább repülve a Felcsúti arborétum és a környék különleges látnivalói sorakoznak, míg Bicske érintésével a Dorogi-hegység, a Pala strand és a Dunakanyar kapuja vagyis Esztergom következik.

A Dunakanyar, a Duna Esztergom városi szakaszától kezdődik, mely a világ második legnagyobb Bazilikájával és az ikonikus hidjával felejthetetlen emléket nyújt.

Visszatéréskor a Budai tájvédelmi körzet meseszép vidéke, hatalmas erdős tájegysége búcsúzik a kedves utasainktól.

A fizetést követően, 1 éven belül foglalható az időpont, az info@dreamair.hu címen, mely a kapcsolat menü pontban és az ajándékozáshoz szánt beszállókártya felületén is megtalálható. Az időjárás figyelembe vételével általában februártól decemberig repülünk.

Szállunk szíves rendelkezésre!

Törlés
Cikkszám: DA-1102 Kategória:

Leírás